Hatodik bejegyzés - A Lapos Föld Társaság

Hosszú szünet után egy nem kevésbé hosszú bejegyzés következik! Elő a kávéval és a nyitott szemlélettel, - meg nem árt egy kis szabadidő sem -, mert lehet, hogy 180°-os fordulatot vesz a biztosnak hitt világképed!

Bevezető

"Persze, a Föld meg lapos, mi?" - szoktunk visszakérdezni, ha abszolúte baromságnak tartunk valamit. Nos, akármilyen hihetetlen, mégis vannak embertársaink a "Földön", akik a mai közfelfogással gyökeres ellentétben meg vannak győződve arról, hogy igenis: a Föld lapos! Egy társaságot is létrehoztak, melynek neve: The Flat Earth Society. Rendelkeznek weboldallal, saját wiki-honlappal, és vitafórumokon csatáznak az általuk Round-Earth hívőknek nevezett ellentáborral, és úgy néz ki, mindenre van válaszuk! Honlapjukon a FAQ-ban az első kérdés-válasz így szól:

A Flat Earth Society logója

Q: Is this site a joke?
A: This site is not a joke. We are actively promoting the Flat Earth movement worldwide. There are, admittedly, several non-serious Flat Earth posters, but they are fairly easy to identify.

Nos, ugye a kedves olvasóban is felmerülnek - az első nevetőgörcsök leküzdése után - a logikus ellenérvek, amik cáfolhatatlanul egyértelművé teszik, hogy ez hülyeség, és hogy ennél nagyobb marhaságot nem hallottak, és hogy a mai modern világban hogy lehet valaki olyan együgyű és tájékozatlan, és a technikai vívmányok segítségével bizonyított "valóságra" teljesen vak, hogy ilyen elmaradott elméletet elhiggyen! E sorok írója nem akar meggyőzni senkit arról, hogy a Föld lapos, de egy gondolatkísérlet erejéig mégis érdemes foglalkoznunk ezzel a blődnek tűnő kérdéssel, mert még az is lehet, hogy menet közben az általunk olyan biztosnak hitt Gömbölyű-Föld elméletről kiderülhet, hogy mégsem a valóságot írja le, hanem az is csak egy modell, amit az emberi elme gyártott, illetve még az űrfelvételek is jelenthetnek mást, mint aminek látszanak. (Az elméletek és a tények közötti megfelelés bizonyító erejűnek hitt, de valójában semmilyen tudományosságot nem birtokló jellegéről ajánlom az előző írást.)

Püthagorasz (Kr. e 580-520 körül)

Platón (Kr. e. 427-347)

Először nézzük meg, hogyan változott át fokozatosan a Föld alakjára vonatkozó nézetrendszer!

Ugyebár kezdetben mindenki úgy hitte, hogy a Föld egy lapos korong, amelyet az égbolt egy folyton forgó kristálygömbként vesz körül, a Nap és a Hold pedig olyan, szintén korong alakú égitestek, amelyek a Föld fölötti körpályájukkal, saját fényt árasztva okozzák a nappal és az éjszaka váltakozását, illetve a Földhöz képest ciklikusan változó távolságukkal az évszakok körforgását. Ezt naiv ókori világképnek is nevezik, de már ekkor megjelentek az első "renitensek", akik másképp gondolták: pl. Pitagorasz és Platón, (akik már azt hirdették, hogy a Föld gömb alakú, de világképük még geocentrikus volt, azaz a ptolemaioszi elvekre épült, miszerint a Föld az univerzum középpontja).

Ptolemaiosz (Kr. u. 90-168 körül)

Kopernikusz (1473-1543)

A "sötét" középkorban a gömbalak mellé társult a heliocentrikusság, azaz hogy a Föld is csak egy a többi bolygó közül, melyek a Nap körül keringenek, s ez a modell ellenállást váltott ki a "begyöpösödött" és "korlátolt" katolikus egyházból. Ám itt se felejtsük el, hogy a Kopernikusz nevéhez fűződő fordulatot valójában nem büntette az egyház, mert a neves tudós beérte annyival, hogy ez csak egy modell, amely szerinte jobban leírja a világegyetem törvényeit, mint a korábbiak, de nem tulajdonított neki objektív valóságtartalmat. Azt is érdemes megjegyeznünk, hogy Kopernikusz a bolygók körpályájának leírásakor pontatlanabb számításokat tudott adni, mint a korábbi, "hamisnak" mondott modell, és ezen csak az segített, hogy Kepler a körpályákat tovább részletezte.

Kepler (1571-1630)

Galilei (1564-1642)

Az egyház csak akkor lépett, amikor Galilei azt állította, hogy a modell megegyezik a valósággal, ami ellentétben állt a Biblia leírásával. Természetesen az inkvizíció nem jó dolog, nem állítjuk, hogy embereket máglyán elégetni üdvözlendő, de a teljes képhez ez is fontos adalék, mert az egyház valójában azokat üldözte, akik a valóság megismerhetőségének elsődleges eszközét az emberi észben látták, elvetve ezzel egy, az embernél szellemileg magasabb rendű lény kinyilatkoztatásának elsőbbségét, és így a saját értelmüket nagyobbra tartották, mintsem azt feltételezzék, hogy az emberi megismerés egy nagyon is korlátozott, erősen szubjektív tényező, amely soha nem tudja megragadni a valóságot, mint objektív realitást, (s ezt érdekes módon a mai tudomány egyes elméletei is újra hangsúlyozni kezdték).

Samuel Rowbotham (1816-1884)

Szóval már régen kialakult a mi modern csillagászati világképünk, amikor a XIX. században egy bizonyos Samuel B. Rowbotham nevű angol feltaláló és vallásos vezető könyvet írt azzal a címmel, hogy: Earth Not A Globe! Ebben kísérletek sokaságát írja le, melyekkel azt igyekszik alátámasztani, hogy márpedig a Föld lapos, nem kering a Nap körül, és nem forog a saját tengelye körül sem, stb.

Rowbotham kísérlete szerint a Föld lapos!

Egyik példája a képen látható vízi kísérlet, melynek során egy hajócska vagy csónak, melybe egy 5 láb magas zászlót állítottak, 6 angol mérföldre - azaz kb. 9,6 km-re - evezett a megfigyelési ponttól. A tenger a legjobb helyszín egy ilyen kísérlethez, hiszen nincsenek zavaró domborulatok, s itt valóban láthatónak kéne lennie, ha a Föld egy bizonyos távolság után görbületet mutat. A kísérletben használt távolságból a megfigyelő elvileg már nem láthatná sem a hajót, sem a zászlót, hiszen a Föld a hivatalos számítások szerinti görbületi ív alapján már 3 mérföld alatt is hajlana annyit, hogy a megfigyelő csak a vizet láthatná, mivel a hajó alábukott volna a gömbfelületen. Ehhez képest a valós helyzetet mutatja az alsó ábra: azaz a megfigyelő nagyon szépen látja a hajót a zászlóval. Ehhez persze távcsőre van szükség, s a Föld laposságát hirdetők szerint éppen ezért az a jelenség, hogy a hajók egy idő után eltűnnek a horizonton, nem jelent mást, minthogy már sem az emberi szem, sem a távcső nem képes befogni egy bizonyos távolságból semmit, ami nem a Föld gömb voltát, hanem érzékszerveink és műszereink tökéletlenségét bizonyítja. Rowbotham kísérlete érdekes folyamatokat indított el, és egy nevezetes, botrányba fulladó, egyben regénybe illő esethez vezetett, amely a bedfordi vízszint-kísérlet néven híresült el.

A bedfordi vízszint-kísérlet

A nevezetes Welney-híd a Bedford folyónál

1870-ben egy angol tudós, bizonyos John Hampden (1819-1891), aki Rowbotham lelkes követője volt, hirdetést adott fel, melyben 500 fontot ígért annak, aki be tudja bizonyítani, hogy a Föld gömbölyű, s ezzel képes megcáfolni a Lapos-Föld hívők bizonyítékait. Az egyetlen jelentkező az az Alfred Russel Wallace volt, aki biológus-antropológusként Darwin-tól függetlenül állt elő a természetes szelekció elméletével, emellett geográfus és felfedező is volt.

Alfred R. Wallace (1823-1913)

Elsősorban a pénz motiválta, de Hampden-nel szemben biztosnak érezte tekintélyét és tudását, akkoriban ugyanis nagy szakmai hírnévvel rendelkezett. A kísérlet szabályait Wallace határozhatta meg, melynek lényege az volt, hogy a megfigyelési ponttól egyre távolabb három cölöpöt helyeztek el a vízben, mindegyiket egyenlő távolságra egymástól, egy egyenes vonal mentén. A cölöpökre jelzőköröket tettek, azonos magasságban a víz felszínétől. Wallace feltételezése szerint a középső jelzőkörnek magasabban kell látszania, mint az előtte és a mögötte lévőnek, ami a Föld görbületét, míg Hampden szerint egy vonalban kell látszaniuk, ami a Föld laposságát bizonyítja. Mindkét fél hozhatott magával egy segédet, aki megállapíthatta a megfigyelés eredményét. Wallace először egy J. H. Walsh nevű fickót hívott, aki egy akkori tudományos szaklap szerkesztőjeként (The Field) a gömbelmélet, míg Hampden egy William Carpenter nevű újságírót, aki a laposságelmélet irányába lehetett elfogult. Az első napon végrehajtott kísérlet sikertelen volt: a jelzőkörök nem voltak pontosan egy egyenes mentén elhelyezve, illetve nem lehetett megállapítani, hogy melyik melyik. Walsh-nak távoznia kellett, így másnap Wallace egy Coulcher nevű sebészorvost kért fel maga mellé. Március 5-én került sor az újabb kísérletre, melynek tervét Wallace előző nap egy egyszerűbbre módosította. Eszerint a Welney-híd, és a vele szemben 6 mérföld távolságra lévő Bedford-híd közé pontosan félúton egy darab cölöpöt vertek le. A Welney-híd megfigyelőhelyének magassága 13 láb 4 hüvelyk volt. Ugyanilyen magasságba elhelyeztek egy jelzést a szemközti Bedford-hídra, és természetesen a félúton lévő cölöpre is, a látcsövet pedig a Bedford-híd jelzéséhez tájolták.

Wallace és Coulcher feltételezése szerint a cölöp jelzőkörének ki kellett volna emelkednie a látóhatáron, Hampden és Carpenter meg a korábban is várt eredményre számított. Érdekes módon egyik fél sem csalódott. A látvány az volt, hogy a cölöp jelzőköre magasabban állt, de ebből mindkét fél eltérő következtetést vont le. A gömbpártiak azt látták, amit vártak, de Carpenter is majdnem felugrott örömében, mert a látcső célkeresztjének közepéhez képest a cölöp jelzőköre ugyanannyi távolságra volt, mint ehhez képest a szemközti hídon elhelyezett jelzés. Szerinte ez azt jelentette, hogy a célkereszt közepe mutatja a megfigyelőpontot, és a tény, hogy a megfigyelt jelek ettől egyenlő közökben távolodnak, az megfelel a távolságközök által kirajzolódó perspektívának, tehát egy képzeletbeli egyenes vonal húzható az összes jelzésen keresztül. Ezért aztán Carpenter Hampden-nek ítélte a győzelmet. Ebből óriási veszekedés lett, Wallace azt magyarázta, hogy a távcső célkeresztjének semmi jelentősége, a vita napokig folyt tovább, és egyre jobban elmérgesedett, mert egyikük sem tudta meggyőzni a másikat. (Vajon miért emlékeztet ez minket a korábban is taglalt Duhem-Quine tézisre, mely szerint  "nem alkalmazható az úgynevezett döntő kísérlet (experimentum crucis) a versengő hipotézisek közötti választásnál", illetve hogy "a tapasztalat általi megerősítés nem egyértelmű bizonyíték, hiszen az előrelátás más elméletből is levezethető.") Szóval ezek után visszahívták Walsh-t döntőbírónak, akinek pártatlansága erősen megkérdőjelezhető volt Wallace javára. Walsh meghallgatta a két álláspontot, majd döntésképtelensége miatt Carpenter érveit továbbította egy céghez, ahol távcsöveket és egyéb optikákat gyártottak. A cég nem igazolta Carpenter-t, ezért Walsh a The Field hasábjain Wallace-nak tulajdonította a győzelmet, és a pénzjutalmat.

A történet azzal folytatódott, hogy Hampden - aki minden áron ragaszkodott a saját igazához - cikkeket és pamfleteket írt Wallace eljárásáról, többek közt az Experimental Proofs címűt, melyben azt taglalja, hogy Wallace módszere csaláson alapszik, mivel az, hogy a cölöpön lévő jelzés magasabbnak tűnt, mint a tőle távolabbi hídon elhelyezett jelzés, nem bizonyítja a Föld gömbszerűségét, csupán a természetes perspektivikus látásból adódó optikai hatásnak a leképeződése. Sajnos a tudományos vita kereteit messze túllépte azzal, hogy egyre inkább személyeskedő stílusban szidta Wallace-t, minden létező módon próbálta lejáratni, és a végén már fenyegető leveleket is írt, többek közt egy olyat, amit Wallace feleségének küldött ezzel a szöveggel:

If your infernal thief of a husband is brought home some day on a hurdle with every bone in his head smashed to a pulp, you will know the reason. Do tell him from me he is a lying, infernal thief, and sure as his name is Wallace, he never dies in his bed. You must be a miserable wretch to live with a convicted felon. Do not think or let him think that I have done with him. [Alfred Russell Wallace: My Life - A Record of Events and Opinions]

A dologból pereskedés lett, Hampden-t elmarasztalták és egy évet börtönben töltött Wallace zaklatása miatt. Másrészt 1876-ban egy másik tárgyaláson, ahol Wallace csalása volt a per témája, a bírók ítélete alapján Hampden visszakapta a pénzjutalmat, mondván, hogy a fogadás nem törvényes keretek között zajlott, de a tekintetben, hogy a kísérlet eredménye neki vagy Wallace-nak kedvezett-e, nem állapítottak meg semmit. Mindenesetre a bedfordi vízszint-kísérlet innentől kezdve a Föld gömbalakjának bizonyítékaként szerepelt a tankönyvekben az űrhajózás kezdetéig.

Lady Blount

Arról azonban már kevésbé szól a fáma, hogy az ügy itt nem ért véget! Az eset után évekkel később is jártak kísérletezni a Bedford-csatornához mind a Gömb-, mind a Lapos-Föld pártiak. Kevesebb visszhanggal ugyan, de újra fölelevenedtek a viták, amik mozgósítottak egy félelmetes asszonyt, aki szintén a lapos Föld elmélete mellett állt ki, mint Rowbotham - nem mellesleg mélységesen vallásos beállítottságú - követője. Ezt a nőt Lady Elizabeth Anne Mould Blount-nak hívták, aki egyben a Föld laposságát hirdető Zetetikus Társaság megalapítója is volt Rowbotham halála után. Lady Blount alaposan áttanulmányozta a gömbpártiak érveit, és több fórumon demonstrálta az ellenérveket. Például az ingamozgásról - melynek forgását a Föld forgásának bizonyítékaként kezelték - azt állította, hogy az csak és kizárólag az inga mozgását mutatja, a Földét nem, és demonstrált olyan eseteket a közönségnek, melyekben az inga nem az elvárt módon forgott. A másik legerősebb gömbpárti érv akkoriban az ún. "hajó-effektus" volt, miszerint amikor a láthatáron a hajó árbocostul eltűnik, az a Föld hajlásszögét mutatja. Lady Blount ezt csak "perspektíva-trükknek" nevezte, és rámutatott, hogy párás vagy viharos időben a tenger hullámai is eltüntethetik a hajót szem elől, de tiszta, szélcsendes időben távcső segítségével azok a hajók is újra láthatóak, amiket elvileg már nem szabadna észrevennünk. A hölgy kellően felkészült volt, ezért elhatározta, hogy egyszer s mindenkorra pontot tesz az ügy végére, ezért 1905-ben elutazott a tett helyszínére, a Bedford-csatornához, hogy a saját módszerével demonstrálja a Föld laposságát.

Felfogadott egy fotográfust is, bizonyos Edgar Clifton-t, aki a Dallmeyer cég legújabb, 5000 mm-es teleobjektívjével felszerelkezve kísérte őt el. Lady Blount ismét a 6 mérföld távolságot vette alapul, és elhelyezett egy széles, 15 láb magas fehér kartonlapot a Bedford-hídról lelógatva a víz felszínéig. Clifton, - aki hívő gömbpártiként meglehetősen szkeptikus volt az egésszel kapcsolatban - természetesen a Welney-hídra helyezte megfigyelőállását, azaz most is majdnem 10 km-re, ahonnan lehetetlennek tartotta, hogy bármi is látszódhatna a kartonlapból, mivel szerinte hozzájuk képest legalább 20 láb mélységben lehet a szemközti híd. Ám igencsak meglepődött, amikor teleszkópjával meg tudta figyelni a kartonlapot, méghozzá teljes szélességében és magasságában, azaz az alját is, ami a vízszintet súrolta.

Clifton százéves fényképe a fehér kartonlapról:
a felső fehér pötty a valódi, az alsó a visszatükröződés.
(A lenti képen ugyanez feketére pontozva.)

De ami ennél is megdöbbentőbb volt számára, az az volt, hogy nemcsak a lapot, hanem annak teljes tükörképét is láthatta a víztükrön visszaverődni. Feljegyzéseiben erről így nyilatkozott:

I should not like to abandon the globular theory off-hand, but, as far as this particular test is concerned, I am prepared to maintain that (unless rays of light will travel in a curved path) these six miles of water present a level surface. [John Michell: Eccentric Lives and Peculiar Notions]

A jelenségről fénykép készült, melyet publikáltak a The Earth és egyéb tudományos magazinokban, Lady Blount pedig sütkérezhetett a jól kiérdemelt hírnévben. Az ellentábor persze próbálta minden módon félremagyarázni a fényképet, délibábnak, fénytörésnek beállítva azt, de jó darabig komoly vita tárgya maradt ez a kísérlet, amely végre visszaadta Rowbotham, Hampden és a többi megvetett, kigúnyolt Lapos-Föld hívő megtépázott renoméját. Ennek ellenére a köztudatban mindez egy szűk csoport bolondériájaként maradt meg, és szép lassan mindenki elfelejtette az egészet.

A lapos Föld elmélete napjainkban

Először egy érdekes eset leírásával kezdeném a modern kori Lapos-Föld elmélet bemutatását, amely eset az űrrepülés kezdetei előtt kb. 20 évvel korábban történt. Idézet következik:

Bal oldalon: Anderson (1886-1949)
Középen: Stevens (1895-1965)

[...] tekintsünk be egy kissé az Egyesült Államok két kiváló léghajósának, Albert W. Stevens és Orvil Anderson kapitányoknak 1935 november 14-én történt sztratoszférai repülésükről szóló jelentésébe, akik az égbolt mennyezetén pontosan 22 kilométer 627 méter magasságban több mint egy órát időztek. Jelentésükből megtudjuk, hogy ibolyalila, üres, néma, kegyetlen hideg légövben a felettük lévő légkört feketének, a föld felé levőt pedig sötétkéknek látták. A Föld óriás csillagként ragyogott előttük az űrben s körülötte fénylett sugárkoronája. A Nap rozsdavörös színben látszott, s bár a légkör emberi szem által nem tapasztalt alkonyatszerű sötétlila volt, a felettük levő fekete égbolton csillagok nem voltak láthatók. Mikor letekintettek, akkor tűnt fel úgy, mintha az égre néztek volna. [Csicsáky Jenő: Mu, az emberiség szülőföldje]

Tehát a jelentés szerint a két léghajós minél közelebb került a világűr határához, a Napot annál sötétebbnek, rozsdavörösnek látta, pedig az a Földről nézve ugyebár vakítóan izzó fényt szokott árasztani. Továbbá nem láttak csillagokat, viszont ami a legfényesebbnek tűnt, az maga a Föld volt.

Az Explorer II indulás előtt...

...majd a levegőben.

Léghajójukról, az Explorer II-ről Stevens fényképet is készített a Föld felszínéről, és a fotó megjelent a National Geographic Society című lapban, éppen mint a Föld görbületének bizonyítéka! De ha jobban megnézzük az alanti képet, a szkennelt újságlap görbületén kívül nemigen látni hajlást magán a fotón, azaz a földfelszín horizontján. Ami esetleg látható, az megint csak egyfajta perspektivikus távolodása a kontinensnek, de ez még bőven nem bizonyíték! Arról se feledkezzünk meg, hogy a fényképezőgépek objektívje - ahogy minden lencse és az emberi szem is - a saját görbületéből adódóan egy adott távolság után mindenképpen hajlásszöget fog mutatni.

Stevens 1935-ös fényképe a Föld felszínéről: ez lenne a bizonyíték?

Nos, mielőtt rátérnénk a legizgalmasabb részre, a modern űrkutatásra, a NASA fényképeire és hasonlókra, előtte muszáj áttekintenünk, mit is merészel állítani a világegyetemről a mai Lapos Föld Társaság, amely hosszú évek hallgatása után nemrég a hamvaiból elevenedett meg. Néhány pontban szemezgessünk a legfontosabbakból!

***

Tehát a Föld korong alakú, még pontosabban kicsit olyan mint egy cilinder, melynek karimáját az Antarktisz képezi, az Északi-sark pedig a korong közepén helyezkedik el, mint az az alábbi első térképen látható. Létezik egy másik modell is, amelyen az Antarktisz is megvan külön kontinensként, tehát a jéggyűrű nem azonos vele.

A Lapos Föld Társaság térképe I.

A Lapos Föld Társaság térképe II.

A jégfal eléggé hatalmas és magas ahhoz, hogy úgy kerítse be a Földet, hogy ezáltal az óceánok és tengerek vize ne tudjon "lefolyni" az űrbe. A Föld mágneses mezeje természetesen létezik, középen van Észak, és a korong túlsó felének közepén Dél, ezért a szélek felé haladva kvázi déli irányba haladunk. Az Egyenlítő - mint sima körgyűrű - szintén a helyén van, a Nap és a Hold pedig ennek mentén kering körbe-körbe, illetve közeledik és távolodik a Föld felszínéhez képest hol lejjebb, hol feljebb, ezzel létrehozva a nappalok és éjszakák, illetve az évszakok ciklikus váltakozását.

A Nap és a Hold mozgása az Egyenlítő mentén...

...így hozza létre a napszakok és évszakok váltakozását.

Hogy mi van a korong túloldalán és a legeslegszélén, arra nincs válasz, vagyis ami ott van, az ismeretlen területnek számít, amit a régiek többféleképpen ábrázoltak vagy képzeltek el. A legfontosabb alapvetés pedig az, hogy a Föld nem egy a bolygók közül, hanem egy számos tekintetben különleges és semmihez sem hasonlítható létező, amit a többi égitest nem feltétlenül objektíve reális bolygóként, hanem egyfajta kivetülésként vesz körül. A lapos Föld elmélet hívei ettől még nem kötelezően vallásosak, de világképük kibékíthetőnek tartja a Biblia vagy egyéb szent szöveg állításait a modern tudománnyal. Természetesen sok-sok logikusan adódó kérdés merül fel az elmélettel kapcsolatban, hiszen szinte minden létező érv ellene szól. (Az egyszerűség kedvéért a Lapos-Föld pártiak elméletét  FE-nek, a Gömbpártiakét RE-nek nevezzük a Flat Earth és a Round Earth kifejezések rövidítése alapján.) Nézzünk meg pár ilyen érvet és ellenérvet! (Lehet, hogy a kedves olvasó megmosolyogtatónak talál majd bizonyos FE-állításokat, de ezeket nem e sorok írója találta ki, hanem ők. Ennek ellenére mindent megteszünk annak érdekében, hogy ahol lehet, ott saját észrevételekkel erősítsük a "gyengébb" tábort.)

1. Geográfia

Universum - Camille Flammarion fametszete (1888)

K: Ha elindulok a Föld egy pontjáról, és végig egyenesen haladok, akkor egy idő után ugyanoda lyukadok ki, azaz megkerülöm a Földet. Ez hogy lehetséges, ha a Föld lapos?

V: Amikor valaki körbekerüli a Földet, valójában nem egyenesen, hanem egy kör mentén halad az Északi-sark körül, de az utat egyenesnek észleli, mert az iránytű mindig a Földkorong közepe felé fog északot mutatni, úgyhogy a földi és az égi járművek is ehhez igazodnak. (Abszolút egyenesen haladni pedig a leggyakorlottabb hajóskapitányok vagy autóvezetők se képesek, ez a gyakorlatban lehetetlen.) Emellett az időzónák is helyesek, hiszen a Nap keringése egy időpontban csak egy adott egységnyi területet világít be.

Régen úgy hitték, hogy a Földet egy nagy teknős tartja

K:  Hogy lehet az, hogy ha például Dél-Amerikából Új-Zélandra repülök légi közlekedéssel, akkor az út ideje rövidebb, mint ha fognám magam, és a feltételezett korong felületén Dél-Amerikából egyenesen az Északi-sarkon keresztül mennék, ami viszont a kisebb távolság ellenére hosszabb ideig tart?

V: A pilóták GPS alapján tájékozódnak, amely műholdas adatcserét jelent. Ezek a műholdak azonban virtuális koordinátákban "gondolkodnak", és a gépek számára eltérő magasságú légifolyosókat jelölnek meg, ami hol kisebb, hol nagyobb görbületű röppályával jár. Ezért kisebb távolságok is járhatnak hosszabb idejű utazással, és fordítva. (A műholdakról később még szó esik!)

K: Ha valaki következetesen és nyílegyenesen Dél felé haladna, akkor egyszer csak elérne a Föld széléhez és leesne?

V: Igen. Ennek cáfolásához be kéne bizonyítani, hogy a navigációs eszközök lehetővé teszik a folyamatosan egy irányú, egyenes haladást, (amit egyébként nem tesznek). 

2. A Föld "mozgása"

Leon Foucault (1819-1868) 

K: Az FE azt állítja, hogy a Föld mozdulatlan. Ennek ellentmond a Foucault-inga, melynek mozgása a Föld forgását demonstrálja. Az Északi-sarkon 24 óra alatt, szabályos kör alakban tesz fordulatot, onnan pedig az Egyenlítőhöz közeledve egyre hosszabb idők alatt jár körbe ellipszis alakot rajzolva, magán az Egyenlítőn pedig nem leng körbe, ami a Föld forgástengelyéhez képest elfoglalt helyével függ össze, tehát valójában nem az inga forog, hanem a Föld fordul meg az inga alatt, amihez ITT a szemléltetés!

FE modell az ingamozgásra

V: Rowbotham szerint az inga mozgása megfelel az adott hely hőmérséklete és a Naptól való távolsága közötti viszonynak. Ha az inga egy hideg helyen van elhelyezve - például Északi- vagy Déli-sark -, ahol a Nap a legtávolabb van tőle, akkor szabályos köralakot rajzol a földre, de ha meleg környezetben van, - például az Egyenlítő mentén -, ahol a Nap nagyon közel van hozzá, ott elliptoidabb. Egyszóval nem a Föld mozog az inga alatt, hanem az ingát vonzza, és ezáltal mozgatja a fölöttünk keringő Nap a mozdulatlan Föld fölött! Ugyanakkor egy jogos visszakérdezés is idekívánkozik: ha az inga lengésiránya állandó, (miközben a Föld forog alatta), akkor ez az állandóság milyen tekintetben érvényesül? Mivel az egyetlen lehetséges RE-féle válasz az, hogy a világegyetem alapvető állandóságának vagy nyugalmi állapotának a tekintetében, - ami egyfajta tehetetlenségi erőként nyilvánul meg az ingában -, ezzel máris önellentmondás jön létre, hiszen tudjuk nagyon jól, hogy a világegyetem alapvetően nem állandó. Ez pedig elvezet Einstein-ig, aki szerint: "A két állítás, miszerint vagy a Föld kering a Nap körül, vagy a Nap kering a Föld körül, csupán két eltérő konvencióra utal, melyek két különböző koordináta-rendszerben érvényesülnek." Tehát a Foucault-inga jelensége nem bizonyít semmit.

K: Mi a helyzet a Coriolis erővel, amely szintén a Föld forgását, és egyben gömbalakját bizonyítja? Ez az effektus egy tehetetlenségi erő, amely a mozgó testekre (pl. folyók) úgy hat centrifugálisan, hogy például a lefolyóban a víz az északi féltekén az óramutató járásával ellentétes, míg a déli féltekén a megegyező irányba folyik le. Ha a Föld nem forogna, ez hogy lenne lehetséges?

Ernst Mach (1838-1916)

V: A folyók és vizek áramlását valójában a szélirány befolyásolja, amely tényleg eltér Északon és Délen, a szeleket azonban azok az égi erők és ellenerők irányítják, amelyek egymással is ellentétes hatásokat fejtenek ki Északon és Délen. A lefolyós példa pedig hiába közismert, a valóságtartalma koránt sem állja meg a helyét. Csak egy idézet a Fizikai Szemle 2006/8-as számából: "A hétköznapi tapasztalat [ezért] nem mutatja a lefolyók kitüntetett örvénylési irányát az egyes féltekéken: mindkét irányú forgás előfordulhat egyetlen fürdőszobán belül is." Vagyis nevezhetjük bárminek ezt az erőt, a lényeg, hogy FE szempontból nem a Föld forgása és gömbalakja az oka, hanem magára a Földre ható égi erőké, amelyek olyan kis jelenségekkel, mint a lefolyó, nem "foglalkoznak", de annál inkább a nagy áramlásokkal, passzátszelekkel, stb. Ezzel kapcsolatban Julian Barbour és Bruno Bertotti fizikusok rámutattak, hogy ha veszünk egy nagy kiterjedésű üres gömbformájú rendszert, (ami a világegyetemet reprezentálja), és ezt "megforgatjuk" egy kisebb rendszer körül (ami lehet a Föld, mint középpont), akkor ugyanolyan centrifugális erő keletkezik, mint a Coriolis erő, és ez ugyanazon a módon érezteti hatását a középponton, mint ha azt magának a Földnek tulajdonítanánk. Mindez az ún. Mach-elvre épül, - Ernst Mach fizikus neve után, akit rendszerint kihagynak a modern fizikatankönyvekből -, mely elv szerint "a test tehetetlen tömege az Univerzum összes tömegének egymással való kölcsönhatásából ered, azaz az állócsillagokhoz rögzített rendszerben mért gyorsulás oka az állócsillagok és más tömegek által keltett erők eredménye." Mach szerint a newton-i tehetetlenségi rendszer és a távoli, nem forgónak tekintett állócsillagokhoz viszonyított rendszer egyezése nem lehet véletlen, hanem azt jelzi, hogy a világegyetem távoli anyaga meghatározza a tehetetlenségi rendszert valamilyen fizikai módon.

3. Nap, Hold, csillagok

A Nap mozgásának összehasonlítása FE és RE szempontból (1931)

K: Na és mi van a Nappal, a Holddal és a csillagokkal?

V: Valójában ezek forognak a Föld körül. Ők maguk közönséges anyagból vannak, gömbszerűek, mint az RE-modellben, de ez nem jelenti a Földhöz való hasonlatosságukat, mivel a Föld nem egy a többi égitest közül.

K: Mi a helyzet a Napkelte-Napnyugta váltakozásával?

V: Perspektivikus látvány, amely azt jelzi, hogy a Nap útja az adott helyhez közeledik-e, vagy épp távolodik. Természetesen nem "alábukik" vagy "feljön" egy gömb alakú Föld mentén, hanem horizontálisan állandó körpályán mozog, (nappalok és éjszakák), és csak viszonylagos emelkedései-süllyedései vannak (évszakok változása).

K: És a Hold fázisai?

V: Semmi különös. Ha egy magasságban van a Nappal, az az egyik felét világítja meg, ekkor félholdat látunk. Ha a Hold alacsonyabban áll, mint a Nap, akkor a Hold sötét. Ha magasabban van, akkor világos, vagy éppen telihold van. Egyébként épp ezért a Földről egy időben nem is látja mindenki mindenhonnan ugyanolyannak a Holdat, a megfigyelőhelytől függ, hogy éppen mennyi és melyik része világosabb vagy sötétebb.

Számtalan egyéb kérdés, probléma, érv és ellenérv merül még fel, de itt legyen elég ennyi, talán ezek a legfontosabbak. Aki a többire is kíváncsi, és rendelkezik némi angol nyelvtudással, annak elég ha elmélyed a Flat Earth Society weboldalán található rengeteg fórumozásban, de eléggé meg fog lepődni: ezeknek mindenre van jól alátámasztott válaszuk!

Viszont fölvetődik a legizgalmasabb kérdés: ha valóban lapos a Föld, akkor hogy lehet, hogy a NASA fényképekkel és űrfelvételekkel tudja bizonyítani ennek ellenkezőjét, nem beszélve az űrhajósok beszámolóiról, magáról a Holdraszállásról, és egyáltalán, mi tudná megcáfolni azt, amit a saját szemünkkel látunk? És még valami! Mi érdeke fűződne bárkinek ahhoz, hogy az emberiség tévesen azt higgye: a Föld gömbölyű, miközben nem az?

Az összeesküvés

A Szputnyik-1 űrszonda
Kilövése: 1957. október 4.

Lajka a Szputnyik-2 kabinjában

A hivatalos adatok szerint az űrkorszak kezdete 1957-re datálható az első műhold útnak indításával, amely az oroszokhoz köthető. Tudjuk, hogy óriási volt a versengés az USA és a Szovjetunió között az űrkutatás terén, és az elsőbbségért bármelyik fél képes lett volna a "legmesszebb" elmenni. 1958-ban megalakult a NASA, mint az amerikai űrkutatásért felelős kormányhivatal. Még egyszer: kormányhivatal. Az oroszok még ebben az évben fellőtték a Szputnyik-2 műholdat, ezúttal egy élőlénnyel a fedélzetén: ez volt Lajka, a keverék kutya. Szegény állat öt hónapig keringett holtan, aztán a műhold elégett a Föld légterében. Az USA - látva a fejleményeket - ezt "hidegháborús üzenetként" értékelte, és az Explorerer-1 nevű első műholdjuk kilövésével válaszoltak, majd 1959-ben sikerült állandó pályára állítaniuk a Discoverer-1-et, amely az Egyenlítő mentén kering. Persze sok-sok fázis, részeredmény és mindenféle újabb fejlesztés következett, de végül a '60-as években megkezdődött a XX. század legnagyobb űrhajózási vállalkozása: az Apollo-program.

A Gagarin-ügy

Jurij Gagarin (1934-1968)

Miután Jurij Gagarin 1961-ben végrehajtotta az első űrrepülést a Föld körül, a nagy versenyben a NASA célul tűzte ki, hogy Amerika fog először Holdra juttatni embert. De már itt álljunk meg egy pillanatra, és tegyük fel a kérdést, hogy Gagarin valóban járhatott-e az űrben? A témát alaposan körüljárta Nemere István is, és könyvet írt Gagarin = Kozmikus hazugság címmel, (a teljes szöveg elérhető a források között). Rengeteg a gyanús körülmény az egész ügyben, ezek közül csak néhányat említenék meg itt. Például azt, hogy az űrhajón (Vosztok-1) nem volt egyetlen fényképezőgép sem, ezért csupán Gagarin személyes beszámolójára hagyatkozhattak, aki egy sajtótájékoztatón papírból olvasta fel élményeit, melyekben rengeteg ellentmondás volt. Azt állította, hogy utazása során minden ugyanúgy működött, mint a Földön, és a súlytalanság semmilyen módon nem befolyásolta élettani funkcióit. Pedig tudjuk, hogy a későbbi "űrutazások" ennek az ellenkezőjéről szólnak. Még rengeteg hazugságra derít fényt a könyv, de az egyik legdöntőbbet muszáj hosszabban idéznünk. (Nemere természetesen gömbnek hiszi a Földet.)

Sokkal érdekesebb volt Gagarin másik mondata. "Láttam Dél-Amerikát és az nagyon szép!" Ez is egy bomba volt. A rendezők talán felszisszentek a kulisszák mögött, talán nem. Talán abban reménykedtek, senki sem figyel fel a dologra. Képzeljük csak magunk elé a Földet. Azt a gömböt, amely huszonnégy óránként egyszer megfordul a tengelye körül. Értelemszerűen mindig csak az éppen a Nap felé eső részét világítja meg életadó központi csillagunk fénye. A másik oldalon éjszaka van. A fény és a fekete folt a bolygó forgása következtében folyamatosan vándorol végig a gömb egész felszínén, huszonnégy óránként mindenütt van egyszer nappal és egyszer éjszaka. Ez eddig világos. Most képzeljük el: amikor a Szovjetunió nyugati felén a moszkvai időzónában mondjuk déli tizenkét óra van, a tőle nyugatra eső dél-amerikai kontinensen 6-7-8 órával előbb (azért szerepel itt több szám, mert Dél-Amerika is több időzónára oszlik). Ha pedig Moszkvában mondjuk éjjel kettőt mutatnak az órák, Dél-Amerikában még csak este nyolc van. Ha viszont Moszkvában van mondjuk reggel nyolc óra, Dél-Amerika fölött még éjszakai sötétség terjeng, hisz az órák éjfél után egy órát mutatnak! Nos, nyilván sejtik már, mire céloztam. Gagarin repülése idején a Szovjetunióban kora reggel volt; helyi idő szerint 9 óra után pár perccel indult az űrhajó Bajkonurból, vagyis a moszkvai időzónából. A közzétett adatok szerint 9 óra 07 perckor volt a start és 9 óra 22 perckor haladt el Dél-Amerika fölött. Vagyis amikor az említett földrészen mindenki az igazak álmát aludta, lévén éppen éjszaka. Brazília keleti felében hajnali 4, ettől valamivel nyugatabbra hajnali 3, és Chile vidékén éjjel 2 óra! A földrész tehát éjszakai sötétségbe burkolózott, a felette elrepülő ember semmit sem láthatott belőle. Vagyis: Gagarin hazudott. Akkoriban hallottunk is hangokat (csak nyugati rádióadókon keresztül, természetesen), miszerint Dél-Amerikában meglehetős derültséget keltett a "hős szovjet űrhajós" idézett kijelentése.
[...] A nemzetközi megfigyelőknek már akkor feltűnt egy dolog, bár később aztán erről is kevés szó esett. Idézzük csak vissza, mit mondtak a hivatalos szovjet szervek (a TASZSZ jelentésében máig olvasható az akkori újságok hasábjain): az űrhajó 9.07-kor indult, természetesen a Szovjetunió területéről, Bajkonurról, vagyis az ország középső vidékéről. 9.22-kor haladt el Dél-Amerika fölött, és 10.15-kor Afrika fölött. Ennyi. Most vessünk egy pillantást a földgömbre. A rendezők óriási hibájából újra van egy bizonyítékunk arra, hogy valami enyhén szólva nem volt rendben Gagarin repülése körül. Az a rakétameghajtású test, amely Közép-Szovjetunióból indul 9.07-kor, semmiképpen sem kerülheti meg a fél földgolyót 15 perc alatt! Mert ha ez igaz lenne, az útja az égitest körül nem 89 percig, hanem alig 30 percig tartott volna. De ezzel nincs vége a furcsaságoknak. A következő adattal is baj van. Ha a fél földgolyót 15 perc alatt kerülte meg, hogyan lehetséges, hogy a Dél-Amerikától Afrikáig tartó kis "ugrásra"- valóban csak pár ezer kilométer a távolság a két földrész között - viszont 53 percre volt szüksége? (9.22-tól 10.15-ig?) Hát hogyan repült a Vosztok-l-es - először iszonyú gyorsan száguldott, aztán ellustult és csak alig vánszorgott -, ha a sebessége az előzőnek a negyedére csökkent... ?
[...] A sajtóértekezleten felállt egy újságíró és megkérdezte: mikor teszik közzé azokat a fotókat, amelyeket Gagarin útközben az űrhajóból készített. Az őrnagy elvtárs válasza megdöbbentő volt. Egyszerűen néma csönd támadt utána. Nincs kizárva, ez volt az első pillanat, amikor egyesekben már halványan megfogalmazódtak a kétségek. Gagarin ugyanis egyszerűen közölte:  "Az űrhajón egyetlen fényképező berendezés sem volt, így felvételek sem készültek. Tehát: nincs mit közzétenni." [Nemere István: Gagarin = Kozmikus hazugság]

Később egyébként Gagarin alkoholista lett, házassága megromlott, ami talán annak is köszönhető, hogy a hirtelen rászakadt népszerűséget nem jól viselte. 1968. március 27-én ő és kiképzője életét vesztette egy MiG–15-ben rutinrepülés közben. A baleset körülményei tisztázatlanok. Egy 1986-os tanulmány szerint gépük egy másik sugárhajtású gép csóvájába került. Az időjárás sem volt kedvező, ez is hozzájárulhatott a balesethez. De ezen a nyomvonalon már nem is találgatnék tovább. Béke poraira!

A Holdraszállás

"Hivatalosan" az első Holdraszállást - mindenféle Hold közeli próbarepüléseket követően - 1969. július 20-án hajtotta végre Neil Armstrong és Edwin Aldrin az Apollo-11 keretében. (Az expedíció harmadik tagja, Michael Collins a parancsnoki űrhajón maradt, csak a másik kettő lépett a felszínre egy holdkomp segítségével.)

Balról jobbra: Neil Armstrong, Edwin "Buzz" Aldrin, Michael Collins (1969)

Bizonyára sokan hallották már a kedves olvasók közül az ezzel kapcsolatos összeesküvés-elméletet, miszerint a Holdraszállás meg se történt, és az egészet megrendezték, valószínűleg az akkori hidegháborús politikai nyomás hatására, hiszen valamilyen eredményt kellett már mutatni. Ilyenkor nagyon vigyázni kell, hogy mit hisz el az ember, és mit nem, mert a kételkedőkre is az a veszély leselkedik, hogy egyesek utólagosan, szándékosan legyártott áldokumentum-felvételeket próbálnak "kiszivárogtatott" anyagként feltüntetni, amivel  egyrészt jól le lehet járatni a NASA-t, például egy olyan - az eredetihez megszólalásig hasonló - snittet bemutatva, amikor Armstrong éppen jön le a holdkompról, és leszakad valami állvány, mire hirtelen besereglenek a filmes stábtagok. Másrészt ha egy ilyen felvételről - esetleg szánt szándékkal - később kiderül, hogy kamu, akkor az fegyverténnyé válik a hivatalos álláspont számára, akár ők maguk gyártották a filmet, akár nem. Mindenesetre érdemes megnézni a szóban forgó jelenetet ITT, ha az ember szórakozni akar!


Ez persze koránt sem jelenti azt, hogy azoknak, akik nem hiszik el az egészet, ne lenne okuk az alapos gyanúra. Talán az a leghelyesebb, ha megnézünk eredeti felvételeket, és utána a leleplező filmeket. Kezdjük a landolással! Aznap élőben közvetítette a televízió az Apollo-11 útját. Az űrhajó ablakára egy színes, 16 mm-es filmkamerát helyeztek, amely 12 képkocka/mp-es sebességgel forgott. Íme a felvétel egy részlete, amit akkor a tévénézők is láthattak!

És itt a Hogy készült? bemutatása, melyből a régi fényképes dokumentumok alapján kirajzolódik az a hollywood-i trükkarzenál, amellyel végrehajtható egy ilyen szemfényvesztés! A kisfilm végén már egészen másképp fogunk tekinteni az "élő tévéközvetítésre"! (A videóban felhasznált fotók valóban hitelesek, a NASA történetének weboldalán megtalálhatóak ITT.)

Folytassuk a tényleges Holdraszállással! Ez így nézett ki:

És így volt megvalósítható a Földön (a videó zenéje a készítő ízlését tükrözi):

Persze mindezt még lehetne úgy magyarázni, hogy a NASA csak modellezni akarta a Holdon lévő körülményeket, és az egész csak előgyakorlat volt a valódi Holdraszállás előtt. Ám az alábbi videó magukon az eredeti felvételeken mutatja be a csalást! Láthatjuk, hogyan idézhető elő vékony, de erős dróttechnikával a súlytalansághoz közeli állapot, ami annyira jellegzetes az asztronauták Holdfelszínen való mozgásában, illetve filmes bakik is meg vannak mutatva nem csak az Apollo-11, hanem a későbbi Holdraszállások felvételein is!

A konspirációs elméletek hívei előtt közismert az is, hogy a Holdon készült fényképek se stimmelnek! Hosszan lehetne ecsetleni a részleteket, de másfél perc ízelítő is elég lehet, jóformán angol nyelvtudás se kell hozzá, a képelemzések önmagukért beszélnek:

Szóval lehet szidni és megbélyegezni azokat, akik nem hiszik el az egész űrutazásos történetet, de a fenti kérdések akkor is nyugtalanítóan nyitva maradtak! A NASA természetesen cáfol, ahol tud, de az alábbi 2006-os kishír árnyalja a szavahihetőségüket:

Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA nem találja az 1969. július 20-i első Holdra lépésről készült tudománytörténeti jelentőségű felvételeit.
A videó megörökítette az Apollo 11 programban részt vevő űrhajó két asztronautájának munkáját, Neil Armstrong és Buzz Aldrin sétáját a Hold felszínén. A NASA szóvivője, Grey Hautaloma azt mondta, hogy a felvételeket már évek óta nem látták, régóta keresik, de hiába. A képeken a Hold-sétán kívül rögzítették az űrhajósok egészségi állapotát és a leszálló egység helyzetét.
Nem találnak összesen 700 videokazettát, amelyeken az Apollo történelmi jelentőségű misszióját örökítették meg. Az is előfordulhat, hogy a tekercsek évek hosszú során tönkrementek. (mti-panoráma) [transindex.ro]

És a folytatás 2009-ből:

A NASA három évvel ezelőtt bejelentette, hogy elvesztek a Holdraszállásról készült eredeti felvételek. A történelmi jelentőségű film a költségcsökkentés áldozata lett: a felvétel egyike volt annak a kétszázezer kazettának, amelyet letöröltek és újrahasznosítottak.
Az Apollo által közvetített filmet a tévében is leadták, és ezek a felvételek nem vesztek el. A csütörtökön nyilvánosság elé tárt filmeket a digitális felújításra specializálódott hollywoodi Lowry Digital nevű vállalat restaurálta. Ezek közt van a Neil Armstrong és Buzz Aldrin holdsétáját megörökítő három és fél órás felvétel is. [index.hu]

Újabb ellenvetés lehet az, hogy rendben van, akkor talán tényleg csak egy trükk volt az egész, de bizonyára a sürgető politikai helyzet, az oroszokkal való verseny meg a vietnámi háborúról való figyelemelterelés volt az oka a csalásnak, de azóta már nyilván megvalósították azt, ami akkor még csak filmes szemfényvesztés volt! Igen, de az Apollo-program 1972-ben véget ért, az oroszok soha nem jutottak el a Holdra, tehát összességében 40 éve nem járt senki azóta a Holdon! Ha járt egyáltalán valaha!

Egyéb űrutazásokról pedig, - mint amilyen a gazdasági világhatalomnak számító Kína által kezdeményezett űrséta -, szintén hamar kideríthető, hogy megrendezett, pedig ez már napjainkban történt! Íme erről is egy leleplezés:

A műholdak

A Lapos Föld Társaság természetesen számon tartja a fenti leleplezéseket, de mindez még nem érinti a Föld alakját. Azt, hogy a Föld gömbölyű, a "hivatalos" műholdfelvételek hivatottak bizonyítani. Ezeket a műholdakat - más néven szatellitákat - az FE-pártiak azonban találóan pszeudolitáknak nevezik. Hogy miért? Mert van pár hihetetlennek tűnő technikai csoda, ami ahhoz kell, hogy ilyen műholdak és egyéb űrbéli szerkezetek valóban működhessenek: iszonyatos meghajtással ki kell lőni őket az atmoszférába, majd miközben 14.000 mérföld/órás sebességgel haladnak, pályára kell állniuk a megfelelő helyen és a megfelelő időben "fedélzetükön" egy atomórával, miközben soha nem kell őket semmilyen üzemanyaggal újratölteni, javításuk pedig úgy zajlik, hogy időnként felküldenek űrszemélyzetet, akik "elkapják" a műholdat, és abban a kb. 400 km-es magasságú (vagy afölötti) térben szerelik, ahol köztudomásúan még a kősziklák, meteoritok is porrá hamvadnak, nem beszélve arról, hogy megközelítőleg 10.000 azoknak az űrben keringő "hasznos objektumoknak" a száma, amelyek soha nem ütköznek össze egymással, (plusz a rengeteg űrszemét csavarkulcsok, kesztyűk, egyéb szerszámok formájában).

Így már talán az is érthető, hogy a Lapos Föld Társaság nem hisz a műholdak létezésében úgy, ahogy azt hivatalosan tanítják. Azt persze ők sem vitatják, hogy valóban vannak az égen mesterségesen pályára állított szerkezetek, de ezeknek nem tulajdonítanak valódi funkciót, mint például a GPS-adatközlés meg rádiósugárzás és hiteles képfelvétel-készítés.

...és a Csendes-óceánon

A Loran lefedettsége az
Atlanti-óceánon...

Szerintük ezek valójában holt tárgyak, amelyek tehetetlenül keringenek fölöttünk, természetesen egy horizontális körpályán a lapos Föld felett. Céljuk a megtévesztés arra vonatkozóan, hogy a valódi navigációs adatcsere és egyéb sugárzások nem ezeken keresztül, hanem közvetlenül a Földről zajlik különböző monumentális rádiótornyokból. Ilyen például a Loran-rendszer, amely földi sugárzással ugyanúgy képes navigálni a hajókat és a repülőket.


És most nézzünk meg egy nemrégiben közzétett "nagyon szép" műholdfelvételt a gömbölyű Földről!

Nos, aki idáig képes volt eljutni ennek a bejegyzésnek az olvasásában, abban talán már kialakult egy kis egészséges kételkedés a felvétel élethűségével kapcsolatban. Ez azért is lehet, mert ahogy az Index cikke is írja, a videót fázisfényképek alapján animálták össze, tehát ez akár elégséges magyarázat lehet. Ugyanakkor a színek, a légkör határának éles zöld vonala, a vágásoknál lévő "filmes" fényvillanások, és egyéb digitálisnak ható részletek továbbra is zavaróak. Az FE-elmélettel pedig nincs ellentétben az, hogy folyamatosan egy ovális alakú Földet látunk, hiszen már taglaltuk a látóhatár torzulását, amely minden lencse és az emberi szem esetében is megtörténik, illetve a körpályán haladás sem jelenti egy gömb megkerülését, csupán egy körözést a Föld korongja felett. Arról meg úgyis mindenki tud, hogy a mai modern képalkotó technikának már semmi sem szab határt.

Nézzünk meg még egyet, melyen a műhold együtt "forog" a Földdel, ezért állónak látjuk a képet!

Ez is nagyon szép, és ha valaki akar, még nézhet ilyeneket ITT, de személy szerint nekem is túl szép, ahhoz, hogy igaz legyen! Ami elsőre mesterséges hatást kelt, az nem is az utólagos színezés, vagy a pillanatképek felgyorsításából adódó rajzfilmes hatás, hanem a Föld körvonalának túlságosan is szabályos köralakja.
Most hasonlítsuk össze ezt a mértani csodát ezzel a ronda képpel:

Geoid alakú Föld

Ez egy műholdak által összeszerkesztett kép a Föld lehetséges alakjáról, amit geoidnak neveznek, vagy másképpen geodéziai "burgonyának". Hol van ez a szabályos gömbtől? Ha ez is műholdkép, és az előbbiek is, akkor melyik az igazi? Egyáltalán: ezek szerint nem is tudják, hogy valójában milyen alakú a Föld, és még mindig csak találgatnak? Márpedig a NASA azt állítja, hogy a Földről készült képek effektív fotók, ami ellentétben áll a legújabb mérésekkel, amiket szintén tudományosnak tekintenek. Nem beszélve arról, hogy más bolygókról is készít a NASA képeket, és érdekes módon mindegyik nagyon szép és szabályosan kerek, mint a geometria tankönyvek körei, de ezekről is több helyen megírták és bemutatták, hogy erősen Photoshop-gyanúsak.

Aztán van egy olyan számítási modell is, ami elliptoid alakúnak mutatja a Föld alakját, ez így nézne ki:

Elliptoid alakú Föld

Úgyhogy szép lassan a gömbtől eljutunk a burgonyán keresztül az ellipszisig, amitől csak egy lépés a lapos Föld! Hát akkor mitől kéne elhinnünk, hogy a műholdfelvételek azt mutatják, ami a valóság, amikor a műholdaknak - feltételesen elfogadva, hogy tényleg úgy működnek, ahogy mondják - saját koordináta-rendszerük az, ami határt szab nekik? És rögtön tegyük hozzá azt is, hogy még mindig akadnak "fehér foltok" a térképen, például Dél-Amerikában, Dél-Afrikában és Ausztráliában, ahol "civilizált" ember még nem járt, illetve a Google Maps is hiányos még. A legérdekesebb azonban az Antarktisz, amely számunkra teljességgel ismeretlen, alig néhány kutató állomás található rajta, azok is inkább a perem területeken, a belső zónában meg szinte senki sem járt! Tehát földrajzi értelemben valójában rengeteg helyről még mindig nincs közvetlen tapasztalatunk, csak animált, színezett, utómunkált, távoli műholdképeink!

Konklúzió

Rendben van, tegyük fel, hogy egy olyan összeesküvés hálózza be az emberiség gondolkodásmódját, amelyhez foghatót egy átlagos konspirációs elmélet nem is feltételezne. De milyen célból tenné ezt a NASA, vagy az amerikai kormány? Nem mindegy nekik, hogy a Föld lapos-e vagy gömbölyű? A Lapos Föld Társaság szerint nem ez a kérdés. Nincs olyan, hogy Gömbölyű-Föld Összeesküvés, hanem olyan van, hogy Űrutazás Összeesküvés. Az amerikai kormányt nem a Föld alakja érdekli, hanem a totális fegyveres dominancia a világ többi országa felett, és ezt akár blöfföléssel is fenntartják, sőt, nyilvánvalóan azért készít a NASA kreált képeket a gömb alakú Földről, mert ők maguk is, - mint nagyjából minden ember -, úgy gondolják, hogy valóban gömb alakú. Természetesen ha ma kiderülne, hogy a Föld igazából lapos, akkor egyben fény derülne az összes csalásra is, ezért továbbra is fenn kell tartaniuk annak látszatát, amire hatalmuk épül, és ennek óhatatlanul része a Föld gömbölyűségébe vetett hit megtart(at)ása. Ezzel kapcsolatban Lyndon Johnson amerikai elnök így nyilatkozott 1958-ban:

Lyndon Johnson (1908-1973)

Control of space means control of the world. From space, the masters of infinity would have the power to control the earth's weather, to cause drought and flood, to change the tides and raise the levels of the sea, to divert the gulf stream and change temperate climates to frigid. There is something more important than the ultimate weapon. And that's the ultimate position. The position of total control over the Earth that lies somewhere in outer space. [President Lyndon Johnson, Statement on Status of Nation's Defense and Race for Space, January 7, 1958]

Ami nyers fordításban valahogy így hangzik: "Az űr ellenőrzése egyben a világ feletti ellenőrzést jelenti. Az űrből a végtelenség urai hatalmat szerezhetnek a Föld időjárásának befolyásolása felett, amivel szárazságot és árvizet, apályt és dagályt, a tenger vízszintjének megváltoztatását, a Golf-áramlat eltérítését és a mérsékelt éghajlat fagyossá tételét is meg lehet valósítani. Van valami fontosabb a csúcsfegyvernél. És ez a csúcspozíció. A Föld feletti totális kontroll pozíciója, amely valahol kinn az űrben található."

Hát ezért kormányhivatal a NASA, és nem csak egy tudományos intézmény. S mint tudjuk, a kormányok nem arról híresek, hogy igazat mondanak, inkább arról, hogy amit kérdeznek, az is hazugság. Persze a végkövetkeztetést mindenki vonja le maga!

Ami pedig világunk valódi kinézetét illeti, idézném René Guénon-t, aki egészen más módon nyilatkozik a "Föld ábrázatáról":

[...] számos olyan dolog található, amely túllépi a modern emberek horizontját; aki csak összehasonlítja a régi geográfiák leírásait a modern földrajzéval, annak gyakran el kell csodálkoznia azon, hogy vajon valóban lehetséges-e az, hogy mindkettö ugyanazokról a vidékekről beszél! Mindamellett a régi geográfiák csak erősen relatív értelemben véve régiek, és nem szükséges visszább menni a középkornál, hogy ilyen kontrasztokra akadjunk; ami a régi geográfiákat tőlünk elválasztja, az bizonyosan nem egy nevezetes kataklizma; elképzelhető vajon, hogy a világ enélkül is képes lett volna ilyen mértékben és ilyen gyorsan megváltoztatni külsejét? Természetesen az az elfogadott álláspont, amit a modern emberek mondanak, nevezetesen, hogy a régiek vagy nem láttak tisztán, vagy nem jegyezték fel pontosan, amit láttak; de minden olyan magyarázat, mely azt képzeli, hogy a mi időnk előtt minden embert érzékszervi és mentális nyavalyák sújtottak, valójában nagyon is „szimplicista" és negatív; és ha a kérdést igazán pártatlanul vizsgáljuk, akkor miért nem éppen a modern emberek azok, akik nem látnak tisztán, és akik jónéhány dolgot nem vesznek észre? [René Guénon: A mennyiség uralma és az idők jelei]

Ezek után csak egy dolga maradt azoknak, akik ráébredtek a Föld laposságára: rendelni egy pólót!

IN VERITATE VICTORIA

Források:
Samuel B. Rowbotham: Earth Not A Globe!
John Michell: Eccentric Lives and Peculiar Notions
Robert J. Schadewald: Worlds Of Their Own
Nemere István: Gagarin = Kozmikus hazugság
The Flat Earth Society
The Flat Earth Wiki